Tervek

Önellenőrzési terv

A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004.(VII.21.) Korm. rendelet 28.§ (2) bekezdése szerint az önellenőrzésre kötelezett a használt és szennyvizek kibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint önellenőrzési tervet köteles készíteni, amelyet első alkalommal a tárgyévet megelőző év október 31-éig kell benyújtani, és melyet legalább 5 évente felül kell vizsgálni.

Az önellenőrzési tervet szakértő is elkészítheti, és a felügyelőség hagyja jóvá. Az önellenőrzési terv szerinti éves vizsgálati időpontokat a tárgyévet megelőző év november 30-áig be kell jelenteni a felügyelőségnek, mely bejelentés nem minősül az önellenőrzési terv módosításának. Az önellenőrzési tervben rögzített ellenőrzések száma – az időszakos üzemek kivételével – egy naptári évben 2 alkalomnál kevesebb nem lehet.

Hulladékgazdálkodási terv

A hulladékgazdálkodási terv készítését a 2012. évi CLXXXV. törvény írja elő. A tervezésnek több szintjét nevezi meg a jogszabály, mely szerint van országos-, területi- és közszolgáltatói hulladékgazdálkodási tervezési szint. A törvény által meghatározott különböző szintű tervek tartalmi követelményeit külön rendelet szabályozza.

Tervezési szint szerint lehet:

  • országos
  • területi
  • közszolgáltatói

Üzemi Kárelhárítási terv

Az Üzemi kárelhárítási terv elkészítése kötelező érvényű azokra a gazdálkodó szervezetekre nézve, akik a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. A környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése szerint az üzemi terveket 5 példányban kell elkészíteni.

Üzemi kárelhárítási készítésére azok kötelezettek, akik a természeti és az épített környezetet nagymértékben képesek a tevékenységük által veszélyeztetni. A veszélyeztetés mértékét a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a tevékenység fajtájával és a tevékenység mértékével együttesen értékeli. Pl. egy autószerelő kisműhely nem kötelezett az üzemi kárelhárítási terv készítésére, míg egy autógyár már igen.

Az üzemi kárelhárítási tervből ismerik meg a védekezéshez szükséges anyagok és eszközök tárolási helyét és mennyiségét és az esemény veszélyességét, a további károkozás leggyorsabb és leghatékonyabb megelőzésének módját, az azonnal elvégzendő tennivalókat. Az üzemi kárelhárítási tervnek mindig aktuálisnak kell lennie, minden üzemei változást aktualizálni kell a tervben. A rendszeres aktualizálását, felülvizsgálatát a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet előírja. A tevékenységek pontos körét, amelynek végzését üzemi kárelhárítási terv készítéséhez kötik, a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. melléklete sorolja fel.

Elérhetőségeim

Social Media

Kapcsolat

Webhelyünk csak a működéséhez szükséges technikai adatokat kezeli. A látogatáselemzést anonim adatokkal végezzük, marketing céllal nem gyűjtünk adatokat. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

GTM-WN8VB3