Tűzvédelem

A tűzvédelemben ugyanúgy, mint a munkavédelemben a megelőzésen van a hangsúly, vagyis az elsődleges feladat a tűz keletkezésének megelőzése. Azonban, ha már megtörtént a baj, az a fontos, hogy személyi sérülés nélkül és a lehető legkisebb anyagi kárral járjon az esemény. Ez abban az esetben valósítható meg, ha cége kellő módon felkészült és a váratlan helyzetekben is tudja mi a teendő.

  • Mindezek miatt lényeges az, hogy tisztában legyen az előírásokkal, azok alapján kialakítsa a saját tűzvédelmi szabályzatát, (5fő felett kötelező) valamint megismertesse azt a munkavállalóival is.
  • Tűzvédelmi szolgáltatásaink körében elvégezzük:
  • Az előzetes, ismétlődő és soron kívüli oktatásokat.
  • Elkészítjük a tűzvédelmi szabályzatot, a tűzriadó terv kidolgozását és folyamatos jogszabálykövetéssel karbantartjuk e dokumentumokat.
  • Tűzvédelmi szemléket tartunk, mely során ellenőrizzük az előírások teljesülését, a tűzvédelmi eszközök meglétét, a tűzvédelmi dokumentációk érvényességét. A feltárt hiányosságok pótlására, illetve a szabálytalanságok megszüntetésére javaslatot teszünk.
  • Ellenőrizzük a tűzvédelmi szabályzat előírásait a munkahelyen.
  • Hatósági ellenőrzés során képviseljük partnereinket.
  • Kiürítési alaprajzok elkészítése.
  • Kiürítés számítás elvégzése (50 főnél nagyobb befogadó helyiségre kötelező).
    Tűzterhelés számítása.

Elérhetőségeim

Social Media

Kapcsolat

Webhelyünk csak a működéséhez szükséges technikai adatokat kezeli. A látogatáselemzést anonim adatokkal végezzük, marketing céllal nem gyűjtünk adatokat. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

GTM-WN8VB3